4márc

Márciusi magazinunk

2014_§3_YCMA szomorkás, szürke esős tél után közeledik végre a tavasz, és mi is megújult erővel vetjük bele magunkat az Új lendület évébe
Rögtön a hónap elején a hölgyeket köszöntjük. Egzotikus ételeket, mint például Osztriga Passion Fruit Sorbet-val és különleges bekészítéseket kínálunk erre az alkalomra, ami a szobaszervizen keresztül lesz elérhető. Nem maradhat el természetesen a nőnapi brunch sem. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a 15-i hétvégére eső vasárnapon magyaros ételkülönlegességekkel, díszlettel és műsorral, illetve hungarikumokkal Nemzeti brunchra várjuk kedves vendégeinket.
A hónap második felében is érdekes tematikájú brunchokkal készülünk, természetesen ismét az élmény és a szórakoztatás lesz fókuszban. Visszaugrunk a 20’-as 30’-as évek USA-jába a szeszcsempészet idejébe (Speakeasy, also called a blind pig or blind tiger), majd a hónap végén feje tetejére áll minden a Bolondok napi vasárnapi brunchon.
Ha már a hungarikumokról esett szó, az elegáns Le Bar Lobbyban a nyugodt kikapcsolódás mellett alkalmuk nyílik megismerkedni halk Jazz muzsika mellett a legkülönbözőbb zamatos gyümölcsökből készült igazi magyar pálinkákkal.
A Year of Nem Momentum jegyében bemutatjuk új szolgáltatásainkat is két kollégánk segítségével. Judit, a Spa Manager bemutatja, hogy mit érdemes tudni az ESPA-ról.
Bemutatjuk továbbá új online elérhető szolgáltatásunkat, mely egyedi a Corinthia láncot belül, ez pedig a Virtual Planner, amely a különböző események, konferenciák és rendezvények szervezéséhez nyújt segítséget.
Ezen kívül sok más színes tartalommal jelentkezünk. Megismerhetnek egy újabb fejezetet szállodánk gazdag történelméből. Bemutatjuk Zsófiát, aki az F&B részleg munkáját segíti, illetve Péter egy újabb saját készítésű receptet oszt meg Önökkel.
A városban sem áll le az élet megismertetjük Önökkel milyen programok lesznek Budapesten.

Leave a Reply

CAPTCHA Kép
*

Recent Posts